Együtt kezdtük. Társunk volt, barátunk és mesterünk. Adott, ahogy csak adhatott, segített amivel csak tudott és mindig kedves volt. Kicsit magyarrá is vált, kicsit pécsváradi is lett. Amikor az első CNC-k megérkeztek, amikor Dávidék hazajöttek a hathetes kiképzésből, akkor tudtuk, hogy a családi barát mellett, egy nagylelkű, megbízható üzlettársat is kaptunk.
Tudását szívesen megosztotta, nyitott gondolkodása példát mutatott nekünk.
Mindig, mindenben számíthattunk rá, és velünk maradt akkor is amikor már megálltunk a magunk lábán. Harminc évet töltöttünk együtt jóban-rosszban. Hiányozni fog a kedvessége, a mosolya, a ping-pong történetei, a szellemisége, de ha majd az égi gyárcsarnokban körbesétál, elégedetten fog bólogatni, mert láthatja, hogy öröksége tovább él nálunk, sosem vész el.
