A szerszámgyártás, mint tevékenység, a cég első napjaitól jelen volt az életünkben. Kezdetben robotika alkatrészeket gyártottunk Németországba – ez persze mindjárt export tapasztalatot is hozott – és tömb-szikra forgácsolónk, CNC marónk egyedinek számított a megyében, ezért sok bérmunka is érkezett, illetve a BOSCH Group gyáraink a megrendelései késztettek minket a szerszámgyártás fejlesztésére. Az első fröccsöntő szerszámok elkészítése a velük való termelés megmutatta számunkra, hogy milyen erő lakozik a szerszámgyártás – fröccsöntés – összeszerelés triumvirátusban.
1995-ben kezdtük és ’96-ban befejeztük a szerszámműhely kialakítását. Ekkor már igazán „gyárszerű”-nek éreztük a működést, pedig hol voltunk a mai teljesítménytől!
Mára a szerszámkészítés a tervezéstől a javításig öleli fel a folyamatot. A 3D CAD/CAM tervezés segítségével ügyfeleink felé még nagyobb rugalmasságot tudunk biztosítani, a házon belüli gyártással pedig garantálni tudjuk a sorozatgyártás pontos kezdetét- ami tudjuk, hogy mennyire nem mindegy.