A 30 éves KRESZ Kft. május elejétől minden héten egy-egy emlék felidézésével szeretné megköszönni munkatársainak és partnereinek, hogy lehetővé tették e szép történet elmesélését.
Tudtuk, tanultuk és éreztük, hogy a fejlődésünk egyik legfontosabb feltétele a garantáltan állandó magas minőség létrehozása és megtartása. Kezdetben azt hittük, ez csak a termelésre vonatkozik, de hamar rá kellett jönnünk, hogy gyakorlatilag az egész cég sikeres működéséhez szükséges a nemzetközi piacokon elvárt minőségű munka.
Mivel egy minőségbiztosítási rendszer nem mondja meg, hogy mit és hogyan csináljunk, hanem inkább rögzíti azt és segít fenntartani az állandóságot, nagy fába vágtuk a fejszénket amikor elhatároztuk a minőségbiztosítási rendszer bevezetését.
Ma már nem titkoljuk, hogy mennyi fejtörést és szervezési munkát igényelt egy olyan termelési és vállalatirányítási struktúra kialakítása, mely lehetővé tette, hogy 1995-ben megszerezzük az első, ISO 9002:1987 szabvány szerinti minőségbiztosítási certifikátunkat.
Ma már szinte természetes, hogy rendelkezünk minden folyamatunkra tanúsítvánnyal, de még most is átélhető az első alkalomra való készülés izgalma.
Maga a tanúsítvány persze „csak egy papír” és valóban a felkészülés számít, de van egy ennél sokkal fontosabb eleme az első megszerzésének, ez pedig az a pillanat amikor mi magunk is megértettük, hogy innentől egy másik csapatban játszunk, egy olyan szakmai közösség tagjai lettünk, akik tudják, hogy mit akarnak elérni és világosan látják a hozzávezető utat. Egy olyan utat tűztünk ki akkor melyet azóta sem hagytunk el és most is járjuk, legyen néha bármilyen rögös is.