Azaz a PDA. A mumus, vagyis hogy csak volt a mumus. 2004-ben bevezettük ugyanis az integrált vállalatirányítási rendszert, ráadásul ahogy szoktuk, korai innovátorként kezdtünk bele, ami azzal is járt, hogy kevés hazai tapasztalatot tudtunk átvenni. A mai is működő, folyamatosan fejlesztett ERP (a vállalatirányítási rendszer angol rövidítése) egyik fontos eleme a kis kézi számítógép a PDA, melyben a nagy mennyiségű adat kezelése mobilan megoldható. Ebből is persze már a harmadik generációt fogyasztjuk, de nem nehéz elképzelni, hogy milyen kihívást jelentett az eszköz megbízható használata abban az időben, amikor a robosztus asztali számítógépek is csak éppen hogy elterjedtek az otthonokban. Tanulni kellett, meg kellett érteni a folyamatlépések sorrendjét, ügyelni kellett az adatkezelés pontosságára és ez bizony kihívás volt minden gépkezelőnek- valljuk be még ma is a legnehezebb feladatuk. Mai működésünk már elképzelhetetlen lenne a vállalatirányítási rendszer, a működésünk minőségi követelményei teljesíthetetlenek lennének nélküle és ezt mindenki érti a gyárban. A PDA pedig a rettegett mumusból a mindennapok hasznos kis segítőtársa lett.